Babits Mihály: Karácsonyi ének | vers/elemzés

Kérdéseket, általában akkor teszünk fel, amikor nem értünk valamit vagy többet szeretnénk megtudni arról, ami bennünket érdekel. Igaz, még akkor is kérdezni szoktunk, amikor csodálkozunk valamin vagy amikor valakit rá szeretnénk vezetni, ébreszteni egy fontos igazsgágra, összefüggésre, helyzetre. Ilyenkor nevelő céllal kérdezünk.
 
Kérdéseink rövidebb vagy hosszabb ideje tartó töprengéseink visszhangjaként is előtörhetnek lelkeinkből, azzal a vággyal, hogy végre felfogjuk a bennünket foglalkoztató rejtély üzenetét, mondanivalóját.
 
A kérdésekben kivetítődő tűnődések, töprengések, megérteniakarás versének is nevezhetjük Babits Mihály, Karácsonyi ének című költeményét, amelyben a költő egy jászolban fekvő csecsemőt szólít meg kérdéseivel. De itt nem egy közönséges, akármilyen emberpalántáról van szó, hanem az ég királyáról, aki angyalok dicső társaságát cserélte az állatok közelségére, és egy zord élet dermesztő körülményeire.
 
A költő kérdései őszinték, ártatlanok és olyan jelentéktelennek tűnő részletekre irányítják figyelmünket, amelyekről azt gondolnánk, hogy egyáltalán nem lehetnek fontosak az istenfiú megszületésének ünnepélyes körülményeiben. Mégis talán éppen ezen apró részletek által sikerül a költőnek az a szándéka, hogy érzékeltesse azt a nagy leereszkedést, lemondást, megalázkodást amely Isten részéről történt, fia emberré válásában.
 
A költő azonban nem csak kérdések sorozatával járja körül a testetöltés rejtélyességét, hanem apró megfigyelések, ténymegállapítások rögzítésével is. De ezek az észrevételek nem válaszok a feltett kérdésekre, ezért nem is oszlatják el az esemény titokzatosságát, hanem inkább fokozzák, újabb árnyalatokkal gazdagítják azt.
 
A vers utolsó szakaszában a kérdések, megfigyelések láncolata megszakad és egy felhívást, kérést fogalmaz meg a költő, amelyben szeretetet és reményt kér attól a gyermektől, akinek személyében nyilvánvalóan egyértelművé válik az isteni, mentő szándékú leereszkedés a zord, kilátástalan életű emberek közé.
 
Összegezve e rövid ismertetőt, kijelenthetjük, hogy valószínű a költő ebben a versben, nem is a testetöltés, megváltás rejtélyeinek megértése érdekében fogalmazza meg kérdéseit, hanem inkább a lelkében felgyülemlő tűnődésnek, csodálkozásnak, hálának ad hangot e kérdések által is, hisz egy ének, különösen egy karácsonyi ének elsősorban nem is az értelemnek szól, hanem inkább a szívnek és léleknek, lényünk azon tájainak, ahonnan az Isten iránti csodálat, dicséret és hála kibuggyan és végül feltör.
 
-
 
Babits Mihály: Karácsonyi ének
 
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
 
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
 
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult...
 
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük hogy "megszületett"!
 
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
 
1932. tél
 

 

 
Fotó: pixabay.com

Ha netalán érdekelne:

Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről | vers/elemzés

Kép
Csordultig vagy tele a legjobb szándékkal, együttérzéssel, segítőkészséggel, törődéssel. Támogatni, felemelni akarsz. Reményt adni, biztatni. Hajlandó vagy mindent odaadni, feláldozni azért, hogy a szenvedés, kétségbeesés, nyomor, kilátástalanság okozta gyötrelmek megszünjenek és derű, hit, bizalom, öröm, elégedettség, életkedv, töltse be a melletted élők szívét, lelkét. Rendületlenül hiszed, hogy az amit teszel eredményes lesz. Hisz jót akarsz és a jóindulat,  jó szándék nem maradhat gyümölcstelen, gondolod. És vársz, remélsz, figyelsz, tovább vársz, tovább remélsz, napokig, hetekig, hónapokig, talán évekig... de hiába. Hiába akartál segíteni, támogatni, felemelni. Hiába akartál szeretni, együttérezni, odafigyelni. Hiába akartál bátorítani, biztatni, reményt adni. Hiába. Hiába, hiába a refrénje, szakaszonként ismétlődő, visszatérő sóhaja Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről című versének. A hiába hideg, szürke sziklaszirtjén törik össze minden jóindulat, jó szándék, segíteni, bizta
> > >

Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél | vers/elemzés

Kép
A Biblia legjelentősebb történetének szereplője. igaz, első látásra egyféle mellékszereplőnek látszik, de ami a vállára nehezedő felelősséget illeti, a történet kezdeti szakaszában, nyugodtan az egyik főszereplőnek nevezhető.   Szerepének jelentősége ellenére a Biblia mégis kevés részletet közöl róla. ő pedig, személy szerint soha sem szólal meg a Szentírásban. mindez talán meglepőnek tűnhet, ha arra gondolunk, hogy Isten angyala többször is megjelent álomban neki.   Reményik Sándor,  költeménye által egyféleképpen igazsgágot tesz neki és anélkül, hogy valamit hozzáadna a bibliai beszámolóhoz, mégis kiegészíti azt. és ezzel nem ferdíti el a történet tartalmát, hanem éppen csak teljesebbé, emberségesebbé teszi.   Jézus apja, Mária férje, József, az ács szólal meg Reményik versében. és nem akárkihez beszél, hanem imában egyenesen Istenhez. Előtte önti ki a szívét, tesz vallomást a Jézus apjaként átélt időszakról.   Legyinthetünk, és mondhatjuk, hogy ez csak egy költő képzelete szülte ima
> > >

Derzsi Sándor: Tudom, itt jársz | vers/elemzés

Kép
A jól megalkotott költemény egyik legevidensebb és ugyanakkor egyik legkedvelhetőbb jellegzetessége az, hogy világos, tiszta képet, egyet vagy többet is, képes felvillantani az olvasó lelki szemei előtt. E kép ábrázolhat egy élethelyzetet, tapasztalatot, vagy akár egy személyt, esetleg két vagy több személy közötti kapcsolatot is. E szempont szerint Derzsi Sándor: Tudom, itt jársz című verse is a jól megalkotott versek közé sorolható, különösen azért, mert sikerrel szerkeszti meg a  fázó, didergő, e mostoha, sivár világban járó, de kint rekedt Jézus képének konturjait. Igen, egy fázó, didergő, elhagyatott, magányos Jézus a központi alakja ennek a versnek, a mellék szereplője pedig a különböző okok miatt Jézus sorsában osztozkodó, tehát ugyancsak magányos, fázó, didergő, de a Megváltó társaságát kereső, áhítozó költő, akinek ez élete egy olyan világban bontakozott ki, amely magába foglalt világháborút, hazavesztést, új, csábítónak igérkező ideológiák elterjedését, csalódást, elfojtott f
> > >